Hormuz és a Fekete-tenger: Tanulság a történelemből

Amikor a Hormuzi-szorosban feszültségek alakulnak ki, a figyelem természetesen az energiapiacokra, a haditengerészeti erőbevetésekre és a hajózási szabadságra irányul. Ugyanakkor van egy történelmi tanulság is, amelyet érdemes figyelembe venni. A stratégiai jelentőségű vízi utak nem csupán a szoroshoz való hozzáférést szabályozzák. Bizonyos körülmények között egy egész tenger sorsát is meghatározhatják. 

A Fekete-tenger erre egy figyelemre méltó példát nyújt. 

Ma a nemzetközi figyelem Hormuzra irányul, mivel ez a Perzsa-öböl kapuja. A globális energiaexport jelentős része halad át ezen a keskeny folyosón. Az aggodalom egyértelmű: ha a szoroson keresztüli átjárás megszakad, a következmények messze túlnyúlnak a közvetlen régión. 

A történelem azt mutatja, hogy a hasonló aggodalmak nem új keletűek. 

Évszázadokon át a Boszporusz és a Dardanellák feletti ellenőrzés rendkívüli befolyást biztosított az Oszmán Birodalomnak a Fekete-tengerhez való hozzáférés terén. Konstantinápoly meghódítása után az oszmán hatóságok fokozatosan olyan rendszert alakítottak ki, amelynek keretében a külföldi hatalmak csak korlátozott mértékben vehettek részt a Fekete-tengeri kereskedelemben és hajózásban. Bár a Fekete-tenger hivatalosan soha nem szűnt meg nemzetközi víztest lenni, egyre inkább a szorosokon keresztül ellenőrzött, kizárólagos stratégiai térségként működött. 

Gyakorlatilag a Fekete-tenger rendkívül közel került ahhoz, hogy zárt tengeri térséggé váljon. 

A „Völkerrechtliche Rechtslage des Kaspischen Meeres” (A Kaszpi-tenger nemzetközi jogi helyzete) című mű szerzőjeként évek óta azt vizsgálom, hogy a földrajz, a politika és a nemzetközi jog hogyan hatnak egymásra a stratégiailag fontos tengeri régiókban. Egyik visszatérő tanulság az, hogy egy szűk átjáró feletti ellenőrzés gyakran fontosabb, mint maga a tenger feletti ellenőrzés. A be- és kihajózás szabályozásának joga végső soron meghatározhatja egy tengeri medence teljes jogi és politikai jellegét. 

A modern jogrend részben ennek a valóságnak a hatására alakult ki. A nemzetközi jog általában a szabad hajózást támogatja, és arra törekszik, hogy megakadályozza, hogy a stratégiai szűk keresztmetszetek kizárólagos ellenőrzés eszközeivé váljanak. A Hormuz-szoros körül kialakult legutóbbi viták azonban azt mutatják, hogy az alapvető feszültségek nem szűntek meg. 

A Fekete-tenger jelenlegi jogi rendszerét elsősorban az 1936-os, a szorosok jogi rendszeréről szóló Montreux-i Egyezmény határozza meg. A megoldás szándékosan kiegyensúlyozott. Egyrészt Törökország különleges és kizárólagos helyzetet élvez, mint a Boszporusz-szoros, a Márvány-tenger és a Dardanellák feletti ellenőrzést gyakorló területi állam. Előzetes értesítést kap a hadihajók áthaladásáról, részletes korlátozásokat alkalmaz a tengeri tranzitra, és háború idején, illetve ha közvetlen háborús veszély fenyegeti, messzemenő mérlegelési jogkörrel rendelkezik. Ezek a szabályok Törökországnak olyan kapuőr szerepet biztosítanak, amellyel a Fekete-tenger egyetlen más part menti állama sem rendelkezik. 

Másrészt ugyanez a rendszer megőrzi az útvonal alapvető nyitottságát. A kereskedelmi hajók békeidőben továbbra is élvezik a török szorosokon való szabad áthaladást, a hajózásbiztonsági és forgalomirányítási szabályok betartása mellett. A korlátozások elsősorban a hadihajókra vonatkoznak, különösen a Fekete-tengeren kívüli államokhoz tartozó hajókra, amelyekre tonnatartalomra, tartózkodási időre és előzetes bejelentésre vonatkozó korlátozások vonatkoznak. Így a Montreux-i Egyezmény nem egyszerűen zárja le a Fekete-tengert egy török kapu mögött. Inkább elválasztja a kereskedelmi hajózást a haditengerészeti erő kiterjesztésétől: a kereskedelem továbbra is szabadon folyik, míg a katonai hozzáférést a regionális stabilitás érdekében szabályozzák. 

A Hormuz-szoros és a Fekete-tenger közötti összehasonlítás tehát több, mint puszta történelmi érdekesség. Mindkét régió rávilágít a tengeri átjárók stratégiai jelentőségére. Mindkettő emlékeztet bennünket arra, hogy a hozzáférés éppoly fontos lehet, mint maga a terület. És mindkettő megmutatja, hogy egy-egy szoros feletti ellenőrzés hogyan befolyásolhatja egy egész régió biztonságát és jólétét. 

A Fekete-tenger története hasznos tanulsággal szolgál. A tengerek nem elszigetelt földrajzi egységek. Nyitottságuk gyakran attól függ, hogy milyen keskeny szorosok kötik össze őket a külvilággal. 

Éppen ezért a Hormuzi-szorosban zajló események nem csupán a Perzsa-öböl szempontjából fontosak, hanem a hajózás szabadságán és a globális kereskedelmi útvonalakhoz való hozzáférésen alapuló tágabb értelemben vett nemzetközi rend szempontjából is.